Az 1906. óta üzemelő tradicionális TOROCKÓ kisvendéglőt, 1985. március hó 01. napjától működtetem.

Megpróbáltam mindig helyt állni, alkalmazkodni az igényekhez, míg el nem jutottam oda, hogy gyermekeim felnőttek és segítségemre tudnak lenni. Jelenleg fiaimmal családi környezetben tudom Vendégeim maximális kiszolgálását biztosítani. Kőbánya egyik legrégebbi, a mai napig is üzemelő vendéglőjét tudhatjuk magunkénak, melyet a nyár folyamán befejezett felújítással szeretnénk Vendégeink rendelkezésére bocsátani. Úgy a konyhán, mint az asztalok mellett családom tagjai biztosítják a minőséget, és a hitelességet. Erényünk, hogy üzletünk soha nincs GAZDA nélkül.

Jelenlétünk mindig biztosított. Választékunk főként magyaros ételekből áll, de étlapunkon megtalálható más nemzetek konyhájából egy kicsi ízelítő is. Folyamatosan figyeljük Vendégeink kívánságait, s ha mód van rá, étlapra tesszük kedvenc ételeiket. Vendégeink több mint 120 féle ételből válogathatnak. A helyben fogyasztás mellett lehetőség van ételeink elvitelére is.

Vendéglőnk egy 40 fő és egy 120 fő befogadására alkalmas részből áll. Mindkét termünkben lehetőség van családi illetve, céges ebédek, vacsorák, esküvők, egyéb rendezvények színvonalas lebonyolítására.

Kérjük, tekintse meg Étlapunkat!

 

pageup